Home – Magyar

Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány

Minden ami gondoskodás, egymásról és a bolygóról!

Fókuszok


Társadalmi
innováció

A kedvesebb, szolidárisabb és gondoskodóbb emberi közösségekért

Generációk együtt építkeznek

Új konszenzus és szerződés a generációk között a klímaügyek és a gondoskodás válsága kapcsán

Európai egység és összetartozás

A társadalmilag, környezetileg és gazdaságilag is fenntartható, öregedő Európáért

Hogyan formáljuk fenntarthatóra az öregedő Európát, ráadásul egy világjárvány után?

Itthon Európában


22%

Míg 2012-ben a 65 év felettiek 10%-át tették ki a társadalomnak világszerte, ezt a szám 2050 már a 22%-ot is megütheti.

60%

1970 óta az emberiség az emlősök, madarak, halak és hüllők 60%-át irtotta ki.

5.7 tr euro

Az európai ezüst gazdaság (az 50 felettiek gazdasága) a világ harmadik legnagyobb gazdasága a világ összes független országához viszonyítva.

32.8%

In 2018-ban, az 55 év fölöttiek az EU-27 ország lakosságának harmadát tették ki.

Generációk együtt

Milyen társadalmat építünk? Mi a társadalmi víziónk?

Szükségesnek tartjuk újra-értelmezni a generációk közötti szerződést, mert a korábbi immár nem tartható. Úgy gondoljuk, hogy a gondoskodás válságának és a klímakrízis megoldásának érdekében új alkut és újfajta társadalmi berendezkedést szükséges létrehozni egy, a jelenleginél sokkal igazságosabb, fenntarthatóbb, gondoskodóbb, barátságosabb és kedvesebb világ érdekében.

A Tudatos Öregedésben ezen is dolgozunk.

Fontosabb projektek

Alapítványunk a permakultúra etikai elveit követve működik:
“Az emberek fontosak ; A bolygó fontos ; Igazságos elosztás”

Tudatos Öregedés
magazin

Online magazin magyar nyelven, a tudatos öregedés mindenféle vetületével

Conscious You(th)

Fiatalok európai hálózata a klímaügyek, a gondoskodás válsága és a fenntarthatósági szükségletek megoldására

Ozmózis
Közösség

Gondoskodás, ápolás, idősgondozás, autonóm közösségek, közösségi lakhatás, helyi élelmiszer, minőségbiztosítás, helyi struktúrák

Art for Care,
Art of Care

A gondoskodó Magyarországot művészekkel
és művészeti eszközökkel is építjük

Herstory
kutatás

A nők valóságának hangosítása és integrálása a fenntarthatósággal kapcsolatos társadalmi dialógusba

Permakultúra,
természet és társadalom

Oktatás, termelés, közösségi élelmiszer, városi permakultúra és sok minden más

Legfrissebb híreink


A growing movement from the Netherlands to Hungary: the expanding vision of Conscious Ageing

In a world where demographic change is reshaping societies at an unprecedented pace, initiatives that respond with care, creativity, and long-term vision are more important than ever. The work of the Hekate Conscious Ageing Foundation stands as one such initiative. One that has steadily evolved and, most recently, taken a meaningful new step forward.www.consciousageing.hu Originally…

Promoting self-care and combating ageism: Hekate and Haleon join forces for a healthier, more active ageing Europe

UPDATE: we are happy to announce that the Dutch Hekate Foundation expanded its scope and impact. From September 2025 we now have an official presence in Hungary, too. To see how this program is evolving, visit our Hungarian organisation here: https://consciousageing.hu/eletplusz-haleon-hekate/ At the Hekate Conscious Ageing Foundation, we believe that healthy ageing begins with empowering…

Caring Europe, Caring Communities; Partners connecting…

Hekate Conscious Ageing Foundation Participates in the “Caring Communities” Interreg Project The Hekate Conscious Ageing Foundation (HCAF) is proud to be part of the international collaboration in the “Caring Communities” Interreg project, with the Hungarian National Association of Local Authorities (TÖOSZ) as a key partner. This initiative focuses on creating sustainable, supportive environments for older…