
Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány
Minden ami gondoskodás, egymásról és a bolygóról!
Fókuszok

Társadalmi
innováció
A kedvesebb, szolidárisabb és gondoskodóbb emberi közösségekért

Generációk együtt építkeznek
Új konszenzus és szerződés a generációk között a klímaügyek és a gondoskodás válsága kapcsán

Európai egység és összetartozás
A társadalmilag, környezetileg és gazdaságilag is fenntartható, öregedő Európáért

Hogyan formáljuk fenntarthatóra az öregedő Európát, ráadásul egy világjárvány után?
Itthon Európában
22%
Míg 2012-ben a 65 év felettiek 10%-át tették ki a társadalomnak világszerte, ezt a szám 2050 már a 22%-ot is megütheti.
60%
1970 óta az emberiség az emlősök, madarak, halak és hüllők 60%-át irtotta ki.
5.7 tr euro
Az európai ezüst gazdaság (az 50 felettiek gazdasága) a világ harmadik legnagyobb gazdasága a világ összes független országához viszonyítva.
32.8%
In 2018-ban, az 55 év fölöttiek az EU-27 ország lakosságának harmadát tették ki.

Generációk együtt
Milyen társadalmat építünk? Mi a társadalmi víziónk?
Szükségesnek tartjuk újra-értelmezni a generációk közötti szerződést, mert a korábbi immár nem tartható. Úgy gondoljuk, hogy a gondoskodás válságának és a klímakrízis megoldásának érdekében új alkut és újfajta társadalmi berendezkedést szükséges létrehozni egy, a jelenleginél sokkal igazságosabb, fenntarthatóbb, gondoskodóbb, barátságosabb és kedvesebb világ érdekében.
A Tudatos Öregedésben ezen is dolgozunk.
Fontosabb projektek
Alapítványunk a permakultúra etikai elveit követve működik:
“Az emberek fontosak ; A bolygó fontos ; Igazságos elosztás”

Fiatalok európai hálózata a klímaügyek, a gondoskodás válsága és a fenntarthatósági szükségletek megoldására

Art for Care,
Art of Care
A gondoskodó Magyarországot művészekkel
és művészeti eszközökkel is építjük

Permakultúra,
természet és társadalom
Oktatás, termelés, közösségi élelmiszer, városi permakultúra és sok minden más
Legfrissebb híreink
Ageing consciously in a digital and AI driven world?
Our World is changing at an unexpected speed. Digital solutions are replacing services previously provided by humans. Many of us do banking, shopping, and working online. As a result, post offices, bank branches, and even pubs are closing down in many cases. Healthcare and elderly care are more and more digitalized. AI is now used…
UnfOlding – We worden allemaal ouder
Een tweedaagse workshop in de LekPoort Vianen over ouder worden We worden ouder dan ooit. En oud worden is toch een beetje een taboe onderwerp. Oud worden is enerzijds een heel mooi proces van groei en ‘becoming’ en anderzijds ook een proces van loslaten en verlies. We leven in een digitaal tijdperk, waarin we “meer…
Digitális társadalom, mesterséges intelligencia, változó világ? Aki kimarad, lemarad?
Digitális társadalom, mesterséges intelligencia, változó világ? Aki kimarad, lemarad? *Áldás vagy átok a technológia?*Mit hoz az öregedő generációk számára?*Mire érdemes figyelni?*Mire érdemes felkészülni?*Mit érdemes elkerülni?*Hogyan készüljünk arra a világra, amit pár éven belül hoz el a mesterséges intelligencia elterjedése? Ilyen és hasonló kérdésekről beszélgetünk a Tudatos Öregedés Klubban. Beszégető társak:- Taliga Nóra, digitális wellbeing oktató/szakértő-…